Az építészeti stílust azok a jellemzők jellemzik, amelyek egy épületet vagy más szerkezetet figyelemre méltóvá és történelmileg azonosíthatóvá tesznek. A stílus tartalmazhat olyan elemeket, mint forma, építési módszer, építőanyagok és regionális jelleg. A legtöbb építészet a stílusok kronológiájába sorolható, amely az idők folyamán változik, tükrözve a változó divatot, hiedelmeket és vallásokat, vagy új ötletek, technológia vagy anyagok megjelenését, amelyek új stílusokat tesznek lehetővé.
A stílusok tehát egy társadalom történetéből kerülnek ki, és az építészettörténet tárgyában dokumentálódnak. Bármikor több stílus is divatos lehet, és amikor egy stílus változik, általában fokozatosan, ahogy az építészek megtanulják és alkalmazkodnak az új ötletekhez. A stílusok gyakran elterjednek más helyeken, így a stílus a forrásnál tovább fejlődik, miközben más országok saját csavarral követik. Egy stílus a gyarmatosításon keresztül is terjedhet, akár a külföldi gyarmatoktól, akik saját hazájukból tanulnak, akár azzal, hogy a telepesek új földre költöznek. Miután egy stílus kiment a divatból, gyakran vannak újraélesztések és újraértelmezések. Például a klasszicizmus sokszor újjáéledt, és új életre talált, mint újklasszicizmus. Valahányszor újjáéled, más és más.
A népi építészet kissé másképp működik, és külön szerepel. Ez a natív építési módszer, amelyet a helyi emberek használnak, általában munkaigényes módszereket és helyi anyagokat alkalmazva, és általában olyan kis építményekhez, mint például a vidéki házak. Régiónként változó, még egy országon belül is, és kevéssé veszi figyelembe a nemzeti stílusokat vagy technológiákat. A nyugati társadalom fejlődésével a népies stílusokat többnyire korszerűtlenebbé tették az új technológia és a nemzeti építési előírások.